A budaörsi Nagy Ádám János kitartása és szakmája iránti elhivatottsága idén szeptemberben meghozta gyümölcsét: épületasztalos kategóriában Európa legjobbja lett az Euroskills versenyen. A 25 éves fiatalemberrel arról beszélgettünk, hogy miért döntött úgy, hogy szakmát tanul, milyen kihívásokkal szembesült a felkészülés és a verseny alatt, és ez a siker milyen pluszt adott a hitéletében.
szöveg: Tóth Szilvia • fotó: Urbán Jonatán
– Mikor és miért döntöttél úgy, hogy szakmát tanulsz? Miért pont az asztalosmesterségre esett a választásod?
– Már kiskoromban érdekelt a barkácsolás, a szerszámokkal való munka, és az, hogy elkészítsek valamit. A fa, mint alapanyag hamar a kezeim közé került, és a szüleimtől, nagyszüleimtől sok, fa megmunkálására alkalmas eszközt kaptam. Elkezdtem barkácsolni, de aztán lecsengett ez az idő, és elkezdtem inkább a sportok iránt érdeklődni. Mindig is versenyszerűen sportoltam, és érdekelt az edzői pálya is. Leérettségiztem, majd kimentem két hónapra Dániába egy sportiskolába, direkt azért, hogy utána edző lehessek. Miután hazajöttem, apám leültetett az asztalhoz, és azt mondta: „Fiam, most akkor eldöntjük, hogy mi leszel!” A szüleim azt akarták, hogy egyetemre menjek, mivel ők is egyetemet végeztek. Emiatt elég nagy nyomás volt rajtam. Édesapám még azt is felajánlotta, hogy vegyek részt cipész vállalkozásunkban, hogy egy idő után, akár vezetőként, tovább vihessem a céget. Valahogy éreztem, hogy ez nem az én pályám, és végül egy még ki nem taposott ösvényen folytattam utamat. Két hónapos csúszással beiratkoztam a szakmunkásképzőbe, és elkezdtem asztalosnak tanulni.
– Mikor hallottál először az Euroskills versenyről, és mi motivált abban, hogy elindulj rajta?
– Öt évvel ezelőtt hallottam róla a gyakorlati helyemen, a székesfehérvári Sárvári Kft-nél. A főnök fia már részt vett ezen a versenyen 2012-ben, és tulajdonképpen ő motivált arra, hogy megpróbáljam. Láttam, hogy milyen furfangos csapkötéseket meg formákat készít, és ez nagyon érdekelt engem is.
– A verseny előtt mit tudtál erről az egész megmérettetésről? Hány versenyző közül választottak ki téged, hogy képviseld Magyarországot?
– Ahhoz, hogy az ember kijusson egy Európa-bajnokságra először egy magyar válogatóversenyen kell részt vennie. Ezek több fordulós válogatók, amelyen én 2014-ben vettem részt először, de a második körben kiestem. Két évvel később újra megpróbáltam, de ismét a második fordulóban búcsúztam; végül tavaly sikerült bejutnom az idei versenyre. Mire odakerültem, már elég sokat tudtam az Euroskills-ről, illetve megismertem azokat a korábbi versenyzőket és munkásságukat, akik miatt én nem jutottam be. A tavalyi válogatón a szakmánkból 40 ember vett részt az első fordulón, abból 9-en mentünk tovább. A harmadik fordulóból az első két versenyző képviselte az országot; én Simon Krisztián bútorasztalossal jutottam be a 2018-as Euroskills-re.
– Milyen nehézségekkel találkoztál a versenyre való felkészülés közben?
– Az intenzív felkészülés bő fél évig tartott, amelyben szakértőm, Babanecz Csaba segített, aki már a versenyzők kiválasztásában is részt vett. Ő találta ki a feladatot, illetve – mint egy edző – a versenyre való felkészülést is kontrollálta. Kicsit frusztráló volt a tudat, hogy a felkészülésen akármennyi keretet megcsinálhatok akárhány százalékosra, úgyis csak az az egy számít, amit a versenyen készítek. Végül is nagyon sikeres volt ez az időszak, mert az Euroskills-en már nem kellett azon gondolkodnom, hogy na, most akkor ezt hogyan csináljam meg, hanem tudtam, hogyha azt készítem, akkor hogyan kell nekiállni és befejezni.
– Ez az Európa-bajnokság egy több napos szakmai verseny volt. Hogy zajlik egy ilyen megmérettetés?
– Feladatként a magyar korona keretet kaptam, ami egy ablakszárnyból és egy keretből állt. Három nap alatt összesen 18 óra állt rendelkezésre a darab elkészítésére, melyet szünetekkel szakítottak meg. A felkészülés során már megkaptuk a feladat-tervezetet, viszont a verseny előtti nap ezt 30 %-ban módosítják. Minden európai versenyző egy szakértővel érkezik a versenyre. Ők alkotják a zsűrit, ők felelnek a pontozásért, a munkavédelemért, az időbeosztásért, tehát kiosztják maguk között a feladatokat. Miközben mi dolgozunk, ők körbe-körbe járnak, és nézik, hogy mit csinálunk. Nézők jöhettek a versenyre – 110 ezren kint is voltak -, ők egy kordonnal elzárt folyosón keresztül közlekedtek, és figyeltek minket, de velük vagy mással kommunikálni szigorúan tilos volt.
– Kik kísértek el és támogattak a versenyen?
– Isten volt a legnagyobb támaszom, Őrá hagyatkoztam a felkészülés és a verseny során, de elég nagy, emberekből álló csapat is mögöttünk volt. Szponzorált minket a Festool, amely a legkomolyabb, több milliós gépparkot biztosította, a H-Didakt Kft, amely gépekkel, kéziszerszámokkal, és anyagokkal támogatott, és a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum, azon belül is a Kaesz Gyula Faipari Szakiskola, amely a felkészülésünk során külön műhelyt biztosított számunkra.
– Nem csak a szakmád első helyezését szerezted meg, hanem a „Nemzet legjobbja” címet is elnyerted. Mit jelent ez az elismerés a számodra?
– Nagyon meglepődtem, hogy én kaptam meg, mivel a mechatronikusok és a bútorasztalos is első helyezést értek el. Nem számítottam rá, mert nem érzem azt, hogy bármivel különlegesebb lennék, mint a többiek. Bárki megkaphatta volna ezt a díjat, mert mindenki nagyon odatette magát, és nagyot küzdött a saját szakmájában.
– Hogyan élted meg a hitéletedben ezt a versenyt és a sikert?
– Az Istenben való hitem nagyon megerősödött, végig rá támaszkodtam. Voltak dolgok, amelyeken pörgött az agyam, és egyszerűen csak imádkoztam, letettem elé. Amikor a verseny első napjára mentem, akkor minden oké volt, második-harmadik nap már éreztem, hogy nő a nyomás. Reggel volt egy igen érdekes élményem Istennel, leborultam és csak kiadtam azt a stresszt, ami bennem volt, ez adott teljes megnyugvást.
– Milyen terveid vannak a jövőben asztalosként?
– Januártól saját céget fogok alapítani, ezen kívül pedig a fiatalok felkészítésében, tanításában akarok munkálkodni, és megosztania azt, ami bennem van. Utóbbit már most elkezdtem, és csak azt tanácsolom a fiataloknak, hogy ők is merjék azt választani, ami érdekli őket. Azzal érdemes foglalkozni, amit az ember szeret csinálni. Nem kell mindenkinek ügyvédnek vagy programozónak lennie; rengeteg hely van a világon, amely betöltésre vár.