Jelige 56., Szemüvegem blog

Lassú méreg

4 aug , 2015  

lassu_mereg

Szöveg: Pintér Dávid – szemuvegem.blogspot.com

A legelső alkalommal, amikor a feleségem késve ért haza a munkából, még gyanútlan voltam. Majd két hónap múlva egyszer megint tovább kellett bent maradnia, aztán megint, mire észbe kaptam, már hetente túlórázott. Konferenciák, új projektek, betanítás, éppen csak a takarítást nem bízták rá. Szeretem őt, bízom benne!
Egyik nap összevesztünk a bevásárlás miatt, és nem túl bölcsen korábbi sérelmeimet is felhoztam. Erre ő is sortüzet nyitott, nem jutottunk megállapodásra. Makacs voltam, makacs volt ő is. Valamiért átfutott az agyamon: mi van, ha megcsal? Hideg volt a tekintete azon a délutánon.
Gyanúm első fázisában a Facebook-profilján kezdtem kutatni. Feltűnt, hogy éppen az első túlórázása előtt lettek ismerősök egy magas, öltönyös fickóval. Tudom, hogy zsánere a vékony, hosszúkás száj és a borosta. Hasonlítgatni kezdtem magamhoz, aztán képzeletemben már a feleségemmel bujálkodott. Ökölbe rándult a kezem, összeharaptam a fogamat. Végül elhessegettem a gondolatot. Felugrottam a számítógép elől és lefoglaltam magam.
Eltelt egy hét anélkül, hogy a megcsalás gondolata egyáltalán eszembe jutott volna. Aztán akkor este bejelentette, hogy holnap bent kell majd maradnia, mert az egyik kollégája megbetegedett. Laza volt, arcomra egy csókot nyomott, és azt mondta, köszöni, hogy megértő vagyok. Összebújtunk és tévéztünk lefekvés előtt. Egy film ment, valami szerelmi háromszög, a nő titkon két férfit szeretett egyszerre. Felhergelt a történet, a felénél már teljesen elvesztettem a fonalat, gondolataim a nejem virtuális légyottjai körül forogtak. Forgolódtam, éreztem, hogy izzadok, megszűntem pislogni, vérben forgó szemekkel bámultam előre. Akkor megfogant a féltékenység korcs kis magzata. Tudtam, végére fogok járni a kimaradásoknak.
Éjszaka azt álmodtam, hogy ősz a hajam, és egy laboratóriumban mindenféle folyadékot töltögetek kémcsőből kémcsőbe. Fura érzés volt.
Reggel készen állt a terv is. Tudtam, hogy a feleségem irodájával szemben van egy épület, ahonnan tökéletesen rálátni az asztalára. Délután odafelé beugrottam egy távcsőért a plázába. Egy pillanatra titkos ügynöknek képzeltem magam, az egyik kirakat előtt még egy hosszú bőrkabáton is megakadt a szemem. Az irodától két sarokra álltam meg a kocsimmal, feltűnést kerülve közeledtem a járdán, tekintetem a feleségem kollégáit fürkészte, akik ismerhetnek. Nem buktam le, bejutottam az irodával szemközti lakóházba, elkapva az ajtót, amint kifelé jött egy idős asszony. Szemüvege mögül alaposan megmért, de tisztelettudóan és mosolyogva köszöntem rá. Ettől láthatóan összezavarodott kicsit és elsietett.
Felmentem az épület tetejére, mert más lehetőség nemigen adódott, a lépcsőházból nem nyílt az irodára néző ablak. A ház széléhez álltam, és a mélyben matchboxként elzúgó autókat kezdtem
figyelni. Megpillantottam a feleségemet is, aki asztalánál ülve papírokat rakosgatott maga előtt. Elöntött az adrenalin, amint az agyam realizálta a lebukás veszélyét.

Sötétedésig a tetőn voltam. Gyanús alakokat figyeltem az utcán, szerelmeseket és gyerekeket, egy ügyetlenül parkoló kocsit, a nejem viszont egész idő alatt az asztalánál ült. Egyszer felállt az asztaltól, de öt perc sem telt el, és már vissza is jött. Nagyot fújtam.
Már elhatároztam, hogy lelépek, amikor egy pillanatra mintha éppen a szemembe nézett volna. Hátraugrottam. Vajon meglátott? Két perccel később mertem csak kidugni a fejem az épület széle mögül. A telefonját nyomkodta, majd letette és gépelni kezdett a számítógépén. Sms-em jött. Annyit írt: Szeretlek.
Hazaindultam. Lehet, hogy most éppen tényleg bent kellett maradnia, de ez még nem bizonyítja, hogy hűséges. Olyan furcsa, hogy én léptem félre két éve, mégis ő az, aki bízik bennem, én pedig bizalmatlan vagyok. Megbocsátott nekem. Csodálatos nő.
Zavarodottan mérlegelem, miközben hazafelé vezetek: Ha kiderülne valami, én vajon meg tudnék bocsátani neki?



Comments are closed.